[ Pobierz całość w formacie PDF ]
a lánynak tartogatta.
"Meg kell Qriznem a józan eszemet" - gondolta. Talán segít, ha elfogyaszt egy gyümölcsöt.
A lédús gyümölcs felüdítette, és máris frissebbnek érezte magát.
XII.
A rQtarany napkorong nyugaton alábukott a homoktengerbe. A nappalnak és az éjszakának a
trópusokra jellemzQ hirtelen váltásával egyszerre leszállt a sötétség.
Hans Roland halk szólítgatással ébresztgetni kezdte Anitát, mielQtt egészen besötétedett
volna. A lány szemhéja megrebbent, és nyugtalanabb lett a légzése. A férfi tovább
szólongatta, és fölébe hajolt. Anita felnyitotta a szemét, és rámosolygott.
Hans eddig csak álmában látott ilyen édes és elragadó mosolyt. Minden baj és aggódás
ellenére a legszívesebben hangosan felujjongott volna. A lány tekintete azonban hamar
kitisztult, és azon nyomban tudatára ébredt a helyzetüknek. Gyorsan felült.
- Istenem, már sötétedik! Mennyit aludtam?
- Majdnem három órát, nagyságos kisasszony. Sajnos, kénytelen voltam felébreszteni, mert
amint világosan kivehetQek lesznek a csillagok, indulnunk kell. Hogy érzi magát?
Anita végigsimított a homlokán.
- Kicsit fáj a fejem, egyébként kipihentem magam. Istennek hála, kissé lehqlt a levegQ. Csak
szomjas és éhes vagyok. Méghozzá rettenetesen.
A férfi gyümölcsöt és néhány szem kekszet vett elQ a kosárkából.
- Tessék, az estebédje. Sajnos, többel nem szolgálhatok. Fogyassza el nyugodtan, mielQtt
elindulunk!
A lány hálatelt pillantást vetett rá. Meghatotta a gondoskodása.
- Magának is ennie kell valamit.
- Már ettem, amíg aludt.
Anita fürkészQn nézett a férfira.
- Biztos? Kérem, mutassa meg a készletünket!
Hans a lány elé tartotta a nyitott kosárkát.
- Én csomagoltam össze, tudom, mi volt benne mondta Anita, miután belepillantott. - Egy
szem gyümölcsöt evett.
Egyetlen falatot sem nyelek le, amíg nem nyúl hozzá.
- Sem éhes, sem szomjas nem vagyok. Komolyan.
- Nem hiszek magának. Osztozzunk meg igazságosan azon, amink van!
Szelíd kérlelés csendült ki a hangjából és jelent meg a szemében. Hans szerette volna érte
megcsókolni a kezét. Elviselhetetlen izgatottság lett úrrá rajta. Gyorsan felugrott.
- Ne nézzen így rám! - mondta felindultan. - Én is csak ember vagyok. - Hogy szabadulni
tudjon a lány hatása alól, a lovakhoz lépett.
Anita megijedt, és megilletQdve nézett rá. Aztán lecsukta a kosárka tetejét, és fel akarta
erQsíteni a lova nyergére.
- Miért nem eszik? - támadt rá szinte dühösen a férfi.
- Mert maga nem evett.
- Értse meg végre, hogy ez az összes tartalékunk! Én jobban viselem a megpróbáltatásokat,
mint kegyed, és valóban nem vagyok éhes.
A lány a fejét csóválta.
Hans végül engedett. Elvett egy gyümölcsöt és egy szem kekszet. Anita ellenQrizte, hogy meg
is eszi-e Qket, csak azután fogyasztotta el jóízqen a maga gyümölcsét.
Gyorsan leszállt az éjszaka. Fényes csillagkupola borult a sivatag fölé. Mintegy varázsütésre,
kísérteties élet támadt fel körülöttük. Rejtélyes kiáltások hangzottak, mintha eltévedt gyerekek
kérnének végsQ kétségbeesésükben segítséget. IdQnként sakálok üvöltöttek bele rekedten a
sötétségbe. Hangtalan árnyak suhantak el mellettük az eddig oly nyomasztó csendben, akárha
kísértetek lennének. Majmok futottak a sivatag homokján, és hirtelen egy ragadozó szeme
izzott fel elQttük. Anita felkiáltott, és odasimult Hanshoz. A szempár eltqnt.
A férfi lövésre készen tartotta a pisztolyát, és igyekezett megnyugtatni a lányt.
- Ezek ártalmatlan állatok. Legyen egészen nyugodt, ha minden kötél szakad, itt a fegyverem!
Ezért takarékoskodtam a lQszerrel. A sok állatból arra következtetek, hogy oázisnak kell
lennie a közelben. Szálljunk lóra!
A nyeregbe emelte a még mindig reszketQ Anitát, kezébe adta a gyeplQt, aztán Q is felpattant a
lovára.
- Maradjon mellettem! - utasította teljesen feleslegesen.
Anita szorosan az övé mellé irányította a lovát.
Hans figyelmesen szemügyre vette a csillagokat. Próbaképpen egy darabig hagyta, hogy
lovaik a maguk feje után menjenek. Örömmel tapasztalta, hogy ugyanarra tartanak, amerre a
csillagok állása alapján Q is elindult volna. Biztosabb lett a dolgában, és gyorsabb ügetésre
fogta a lovát.
Anita többször is ijedten összerezzent, amikor titokzatos árnyak keresztezték az útjukat. A
férfi nyugtatgatta, amennyire csak tudta.
- Amíg itt a fegyverem, nincs mitQl tartania - mondta.
- Megtalálja a sivatagból kivezetQ utat, doktor úr? - kérdezte a lány a félelemtQl elfúló
hangon.
Hans magabiztosságot színlelt.
[ Pobierz całość w formacie PDF ]